Mindig rajta tarthatja szemét családja legféltettebb kincsein.

A FamilyGuard nyomkövető eszközzel könnyen és egyszerűen gondoskodhat védelmükről.

FamilyGuard Junior

elkoborolt_kutya.pngLegyünk őszinték, a gyerekek szeretnek kerülő utakon járni, akár iskolából hazafelé, edzésre, különórára menet, vagy csak a társaikkal elkalandozva szülői felügyelet nélkül. Meggondolatlanul olyan helyekre vagy olyan társaságba keveredhetnek, amelytől minden szülő óvná gyermekét. A legrosszabbról nem is beszélve, amikor úgy eltűnnek, hogy a szülőknek fogalmuk sincs, merre járhatnak, sőt haza sem találnak. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a legrosszabbra gondolni, hiszen ismerünk olyan megrendítő történeteket, amikor elkóborolt vagy elcsalt gyermekek bűncselekmények áldozataivá válnak.

 

A FamilyGuard megoldást kínál arra, hogy a szülő akkor is figyelemmel kísérhesse szeme fényét, amikor nincs módja gyermeke mellett lennie.

A GPS koordináták alapján történő helymeghatározáshoz mindössze egy gyufásdoboz méretű jeladót kell a gyermek ruházatába, vagy táskájába, hátizsákjába helyezni.

A FamilyGuard szolgáltatója által nyújtott online felületen nyomon követhető a gyermek mozgása, helyzete. Ellenőrizhető, hogy a gyermek megérkezik-e a célállomásra, vagy elhagyta-e már azt.

 

Ismeretlen helyen nem lehet a gyermek

  • A készüléket a gyermek ruházatába, táskájába helyezheti, kis méretével és súlyával nem zavarja a mindennapos tevékenységében.
  • A szolgáltatás által nyújtott online felületen a nap 24 órájában nyomon követheti merre jár, hol tartózkodik.
  • Kirándulások, forgalmas helyeken történő séták, vásárlások, utazások alkalmával kivédheti azokat a helyzeteket, amikor véletlenül elkeveredik, elveszik.
  • Ellenőrizheti, hogy iskola után hazaért-e, ott tartózkodik-e, ahol a napi beosztása, programja megkívánja.
  • Veszély esetén a pánik-gomb megnyomásával automatikusan SMS riasztást küldhet a gyermek.

 

A termék:

 

      keszulek.png            termek_kezben.png

 

A készülék méretei: 4,5 cm * 7,5 cm * 1,5 cm. Tömege: 56 gramm.

 

Internetes felület:


 


A dobozban található tartozékok:

  • 1000mAH Lítium akkumulátor, amely már az eszközbe beépítve érkezik  (1 darab)
  • Hálózati töltő   (1 darab)
  • Hálózati töltőkábel  (1 darab)
  • Felhasználói kézikönyv   (1 darab)

 

Áraink:

Konstrukció 1:
Melynek lényege, hogy kedvező készülék árral honoráljuk, ha minket választ 2 éves időtartamra.
 
Készülék ára 2 éves határozott idejű szerződéssel:     27 500 Ft
 
Szolgáltatás havi díja:            1 270 Ft / hó*
(Tartalmazza az internetes és az SMS alapú követési platform használatának a díját, és az eszköz folyamatos pozícióküldéséhez szükséges GRPS kapcsolat belföldi távközlési költségét.)
 
SMS díj:                                 23 Ft / SMS
(Az Ön által kezdeményezett SMS alapú pozíció-meghatározások után fizetendő. Praktikusan az eszköz által küldött válasz SMS-esek díja.)
Az SMS díja a mobilszolgáltatók kedvezőbb előfizetői csomagárainak felel meg.


* Egyéves szolgáltatási díj egyösszegű befizetésekor kedvezményként két hónap előfizetést ajándékba adunk!  
 
Konstrukció 2:
Melynek lényege, hogy bármikor lemondhatja szolgáltatásunkat, viszont ebben az esetben a készülék ára magasabb.
 
Készülék ára határozatlan idejű szerződéssel:             36 000 Ft

Szolgáltatás havi díja:             1 270 Ft / hó*

SMS díj:                                  23 Ft / SMS

* Egyéves szolgáltatási díj egyösszegű befizetésekor kedvezményként két hónap előfizetést ajándékba adunk! 
 
Áraink az Áfát tartalmazzák.

 

Megrendelem

Nyugalmi percszámláló:
A héten már 273298 nyugalmas percet szereztünk Ügyfeleinknek.

callcenter.pngKérdése van?

ingyen_visszahivjuk.png

map.pngOnline követési felület (új)

Tovább > 

truck_icon_2.png     

Vállalkozása van?

Látogassa meg a céges flottakövetési oldalunkat.

Tovább >

barati_ajanlas.png

  Baráti ajánlás bónusz

Tovább >

   Online követési felület (régi)

Tovább > 

Magdolna, kutyatulajdonos
Magdolna, kutyatulajdonos

Kertvárosban lakunk, és egy ritka fajtájú, értékes kankutyánk van, sajnos volt már rá példa, hogy tüzelés időszakában kiszökött. Eddig szerencsénk volt, mert ...

további vélemények

GUARD CSOPORT tagja